Zuhanás a tavaszba
Galambos Gábor
Zuhanás a tavaszba
A 15. Amerikai Légihadsereg egyik első vesztesége Magyarország felett2009
1944. április 3-án, hétfőn napos, szélcsendes tavaszi reggelre ébredt az ország. A fővárosban és vidéken is a megszokott dolgaikat végezték az emberek: a gyárakba és a földekre indultak munkába. A felső-bácskai (akkor Bács–Bodrog vármegyei) Gara település lakói is elindultak a tavaszi munkák végzésére a falu határába. A reggeli órákban azonban egyre erősödő, mély morajlásra lettek figyelmesek. Kisvártatva a napsütötte égen déli irányból több száz apró, ezüstösen csillogó pontot vettek észre. A pontok fehér kondenzcsíkot húztak maguk után.
Repülők!Eközben a rádióban is felhangzott:„Figyelem, figyelem! Adásunkat megszakítjuk!
Légoltalom vigyázz – Légiveszély Bácska-Baja!”A több száz repülőből álló köteléket sorban jelentették a térség légifigyelő őrsei – Kónyicafok, Dávod, Gara, Bácsbokod, Madaras, Kunbaja, Csikéria, Kelebia, Királyhalom, Szeged-alsó, Röszke, Újszentiván, Deszk, Klárafalva, Kiszombor, Makó, Magyarcsanád, Csanádpalota, Földeák, Vásárhelykutas, Derekegyháza, Szentes, Csongrád, Kecskemét, Csánytelek, Jásszentlászló, Prónayfalva, Solvadkert, Kecel, Kalocsa – a körzeti központnak, Kiskunfélegyházának. Nem sokkal később Budapesten is felzúgtak a szirénák: légiriadó!Ezen a napon a 15. USAFF több mint 450 db B–17 és B–24 bombázója támadta magyarországi célpontjait, valamint Knin, Brod és Drnis pályaudvarait. A Budapestet támadó köteléket 137 vadászgép oltalmazta. A parancs szerint a bevetett alakulatok közül az 5. Wing 4 Bombergroupja (2., 97., 99. és 483. BG) Csepel–Tököl repülőgépgyárat bombázza, tartalék célpontjuk pedig a Csepel-szigeti Weiss Manfréd ipari központ volt. A formációt az 1. FG 31 db P–38-asa kíséri, akik 9 óra 35 perckor Tuzla közelében csatlakoztak az 5. Winghez. A 82. FG 38. Lightningje a 47. és a 34. Winget kísérte volna, de a Liberátorokat nem találta, így 10 óra 15 perckor Baja közelében csatlakozott az 5. Wing utolsó kötelékéhez.
Az alakulat 112 db B–17-es repülőgépe leszórta bombáit a célpontra, és kifordult a főváros légteréből. A bevetett 112 db B-17-esből 111 db hajtott végre célzott bombavetést a célpont, a Dunai Repülőgépgyár szigetszentmiklósi telepe felett. Ezek a gépek összesen 331,25 tonna bombát – 1325 db 500 fontost – oldottak ki a célpont légterében.
A támadóköteléket már a célterület közelében vadásztámadás érte szemből. A 97. BG-ot érte a legerősebb támadás: 50–60 vadász és romboló jött ellenük. A támadó gépeket is meglepte a szembetalálkozás, éles fordulókkal tértek ki a bombázók elől. Néhány Me–109-es nem tudott vagy nem akart kitérni, átrepült a köteléken, s jobbra-balra döntve a gépet rövid sorozatokat lőtt a bombázókra. A köteléken túljutva visszafordultak és hátulról támadtak, a P–38-asok orra előtt.
A 97. BG alakulatjelvénye
A támadást elszenvedő 97. BG 414. Squadronjának egyik B–17-es repülőgépét is vadásztámadás érte. Adatai: B–17 Flighting Fortress 105–BO, Seattle Washington USA; serial: 42–30436, színe olívbarna, farokjelzése: Y 4. A gép személyzete:
A 414. Squadron farokjelzése
Harris, Virgil G. – 2d Lt. pilóta
Cadmus, David E. – 2d Lt. másodpilóta
Schubert, Herbert – 2d Lt. navigátor
Echert, William H. – 2d Lt. bombázótiszt
Anderson, Vernon S. – S/Sgt. rádiós
Bechtel, George K. – T/Sgt. repülőmérnök
Bergez, Lucien G. – S/Sgt. jobb fedélzeti lövész
Ready, James C. – Sgt. bal fedélzeti lövész
Apolzan, James N. – Sgt. alsó gömblövész
Hitchcock, Perry W. – Sgt. faroklövész
Megkísérelték elhárítani a támadást, de a súlyos találatok miatt lassan magasságot kezdtek veszíteni és elmaradtak a köteléktől.
Ezt így látta az egykori szemtanú, Anderson, Roland W. S/Sgt.:
„Az 1944. április 3-i küldetésen a 340. Squadron „Tail and Charlie” gépen repültem. A cél felett a 436. számú repülőt eltalálták a vadászrepülőgépek, és ezért lemaradt. Ez akkor történt, mikor vadászkíséretünk (P–38) lemaradt a grouptól. Néhány vadászrepülő rátámadt a 436. repülőgépre.”
Ernst Börngen vadászpilóta
A támadó Me–109-esek egyikét (Bf–109 G–6 W.Nr. 183 71) Ernst Börngen vadászpilóta repülte. A III/JG 27. német alakulatot Fels am Wagram-ból riadóztatták aznap bevetésre, a nagy számban berepülő ellenséges gépek ellen, Budapest légterébe.
A pilóta a lemaradó bombázót Paks magasságában érte utol, és 7000 méterről megtámadta. Ezt Börngen 29. légigyőzelmeként igazolták.
Ezt az eseményt is látták a távolodó amerikai bombázókról:„Nem láttam pontosan, hol találták el, de elkezdett zuhanni.” (Anderson, Roland W.)
A végzetesen sérült bombázóból a személyzet elkezdte elhagyni a gépet.
„7 ejtőernyőst láttam kiugrani, majd szem elől veszítettem, amint zuhant messze mögöttünk.”
(Anderson, Roland W.)
Ezt megerősíti Zohler, Edwin E. S/Sgt., a „Tail and Charlie” személyzetének másik tagja is:
„Láttam, hogy a 436. számú repülő bajban van. 7 ejtőernyőst láttam kiugrani a gépből.”
A lezuhanó B–17-es személyzetének későbbi beszámolóiból (MACR 3962) tudható, hogy először Herbert Schubert navigátor és William H. Echert bombázótiszt ugrik, majd kis idő múlva követték őket a többiek is. A gép személyzet nélkül közelített a föld felé.
Az eseményt a földről látta Hefner József garai lakos is. Elmondása szerint akkor 9 éves kisfiúként látta a füstölő gépet és az ejtőernyőket. A gép a Gara és Csátalja közötti lapos részre zuhant, amit a helyiek Sóstónak neveznek. Az égő roncsban egymás után robbantak fel a lőszerek.
Az égő B–17-es a garai templomtoronyból fotózva (Galambos Gábor archív)
A településről csendőrjárőr indult az ejtőernyősök elfogására és a géphez. A sze-
mélyzet összes tagját elfogták, Schubertet és Echertet távolabb északra, őket Buda-
pestre szállították. A többieket a csendőr- és folyamőr-járőrök fogták el, és átadták a Baján ez időben állomásozó 8. SS „Florian Geyer” hadosztály katonáinak.
A személyzet egyik tagjának elfogása (Galambos Gábor archív)
A 8 amerikait továbbszállították vonaton, ahonnan Bechtelnek sikerült megszöknie, de Jugoszláviában újra elfogták. A személyzet 10 tagja április 14-én találkozott újra: először a Stalag 17-be kerültek, majd a Dulag Luft hadifogolytáborba. Itt érte őket a háború vége.
A falu határában lévő roncsot később a magyar hatóságok feldarabolták és elszállították. Ez a repülőgép volt az amerikaiak egyik első vesztesége hazánk felett.
Itt kell megjegyeznem a tényszerűség miatt, hogy ezen eseményt egy magyar Me–210-es személyzetének is légigyőzelemként igazolták: Zsámboki Dezső őrmester pilóta és Sallós Géza hajózó távírásznak. A magyar gép aznap Ferihegyről szállt fel az 5/1. éjjeli vadászrepülő század állományából. A Me–210-est az amerikai P–38-as kísérővadászok Paks térségében lelőtték. A személyzet mindkét tagja hősi halált halt.
Meglepő érdekesség, hogy 1944. május 5-én egy német Ju–88-as sikeresen kényszerleszállt szinte ugyanezen a helyen, Sóstóban. A sérült, de még javítható gépet később szétszerelték, és vasúton elszállították.
kényszerleszállt Ju–88-as a falubeliekkel (Galambos Gábor archív)
Forrásjegyzék
Becze Csaba: Az arany sas nyomában. Puedlo Kiadó, é.n.
Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett.
MACR 3962
Köszönet Jánkfalvi Zoltánnak a szíves adatközlésért!
Greetings, Excellent work in this write-up. Any chance I can get a copy (high resolution) copy of this B-17s smoking at the crash site? Would thank you very much
Kind Regards,
Gary1954
Sziasztok!
Köszönöm!
Korábban már feltöltöttem a cikkhez kapcsolódó kétt adatközlő beszámolóját.Sajnos akkor nem volt mód a cikkhez kapcsolni(a régi honlap technikai problémái miatt)
dr. Dániel József így emlékszik:
„A dübörgő, süvöltő, vastag füstuszályt húzó gép Bácsborsód felől érkezett. Cérnahát felett öt selyemkupolát hintett el. A meredező szőlőkarók azonban nem ígértek ideális leszállóterepet a jenkiknek. A gép meredek röppályán, rohamosan ért Gara fölé. Szürke szárnyain fehér csillagok villogtak, és megdöbbenve láttuk, hogy a bombázó a falu közepére, a templom tájára fog becsapódni.
Ekkor újabb négy ernyőboltozat robbant ki belőle, és ereszkedett le himbálózva az Ószőlők elnevezésű, kilométernyi távolságban elnyújtózó parcellákba. A menekülőket a haláltól három kilométer, és mindössze húsz másodperc választotta el. A négymotoros ugyanis elsüvöltött a templommal szemközti emeletes Gatti-ház felett, átívelt a Sós-tót kettészelő csatornán, és iszonyatos csattanással fúródott a földbe. … Garán a közbiztonságra tízfőnyi csendőrőrs ügyelt.
A parancsnok megőrizte higgadtságát, és azonnal intézkedett. Ősz halántékú, tapasztalt katona volt a főtörzs. Altiszti stráfjait még az I. világháború idején, az Isonzó fronton szerezte. Futólépésben érkezett a megerősített járőr, és a postaépület sarkán befordulva villogó szuronyokkal dübörgött az esemény helyszíne felé. Szűk óra sem telt el, mikor ismét feltűnt az Ószőlőkből visszatérő, meggyarapodott létszámú csoport.
A csendőrök négy foglyot fogtak közre. A főtörzsőrmester haladéktalanul telefonált a bajai parancsnokának, aki úgy rendelkezett, hogy a hadifoglyokért küldött teherautót várják be, mivel a Cérnaháton landolt ötfőnyi csoport begyűjtése még egy óránál is több időt igényelt. … Rövidesen megérkezett Bajáról két géppisztolyos csendőrrel egy ponyvás teherautó. Az amerikaiakat feltessékelték, majd a kocsi továbbhajtott Bácsborsód felé, hogy a Cérnaháton földet ért ejtőernyősöket is felvegye.”
A másik adatközlő visszaemlékezése még ennél is érdekesebb. Dr. Mayer János egy 1993-ban történt eseményt mesélt el:
„Abban az évben egy nagytermetű, különös idős ember és egy asszony tűnt fel Csátalja központjában. Láthatóan idegenül mozogtak a magyar falusi környezetben, öltözködésük alapján azonnal látszott, hogy külföldiek. A különös idegent, aki angolul kérdezősködött, jobb híján a polgármesteri hivatalba kalauzolták, hátha ott tudnak velük valamit kezdeni. Valószínűleg az akkori polgármester ötlete lehetett, mivel kiderült, hogy az illető egy II. világháborús eseményről érdeklődik, hogy a régi dolgok tudójaként ismert Szommer János bácsit, azaz nagyapámat érdemes ez ügyben felkeresni. Mert ő sok dologra emlékszik a háborúból, meg aztán németül is jól beszél.
Bár én ekkor nem voltam otthon, így csak nagyszüleim beszéltek a messziről jött emberrel, de olyan sokszor meséltek róla, hogy a történet hagyományozódott. A konyhánk ajtaján először Gombkötő polgármester úr, majd a szikár öregúr lépett be, a feleség óvatosan követte. Nagyanyám, amint meglátta az idegen férfit, felállt, összecsapta a kezét, és felkiáltott: „Hiszen ez az amerikai pilóta! A pilóta visszajött!”
Az idős férfi szeme felcsillant, majd mindketten könnyezni kezdtek, és egymás nyakába borultak. Nagyanyám utóbb azt mondta, hogy az emlékeiben megőrzött figurának annyira jellegzetes arcvonásai és alakja volt, hogy azonnal ráismert a férfira, akit életében egyetlen alkalommal látott. Mint nagymamám elmesélte, a lezuhant géptől megriadt, de egyben kíváncsi helybeliek a veszély elmúltával kimerészkedtek a helyszínre. Az izgatott falusiak között ott volt az akkor alig 21 éves nagymamám is. Még nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy a falu határában egy túlélőre bukkantak, aki valahonnan a Böde-erdő környékéről merészkedett elő. Az amerikai katona sértetlenül esett fogságba.
A nagymamám azonban alaposan megnézte magának a fiatal amerikai arcát és alakját. És mint kiderült, valóban egyike volt az áprilisi napon lelőtt gép legénységének.
Henry Wayne Hitchcocknak hívták. A fogságból való szabadulása után visszatért Amerikába. Több amerikai háborús veterán egylet tagja lett, sőt 1987-től az egykori amerikai hadifoglyok szövetségének (American Ex-Prisoners of War) elnöke volt. Magyarországra úgy került, hogy valamiféle találkozót szerveztek az itt bevetésre került egykori bajtársaival.”
A két adatközlő beszámolóját persze még több forrásból is szeretném ellenőrizni illetve alátámasztani, de az események egykori visszaemlékezőiként úgy gondoltam érdemes megismerni őket.
Üdv:
G+G
Gábor,nagyon szépen összehoztad.Külalak,tartalom:JELES!
Szerintem teljesen jó!
Így tovább!
Sziasztok!
Próbálgatom a szerkezstést, barátkozom vele.
Egyelőre ennyi sikerült.De igyekszem!
Üdv:G+G