Az imént kaptam a megrendítő hírt, hogy a Bowmanville-i kórházban (Oshawa mellett) 2006. március 7-én nem sokkal dél előtt hosszú, súlyos betegség után elhunyt Zavesiczky Ottó, a magyar szállítórepülők veteránja, Bánhidi Antal és Kun Miklós legendás csapatának tagja, az 1945 januári budapesti, Vérmezői légihíd akciók bátor és mindig tettrekész tanúja és aktív résztvevője.

Míg egyesek Pápán beteget jelentettek, Ottó mindig jelentkezett szolgálatra és szilárd jellemként vállalta az éjszakai bevetések komoly kockázatát. Bánhidi Antal és Kun Miklós PIRT Ju 52-es szállítógépein segédkezett úgy a repülőgépek vezetésében, mint az ellátó konténerek célbajuttatásában az éjszaka sötétjében a budai vár fölött kőröző szállítógépek nyitott ajtaja mellett állva, szovjet fényszórók és lövegek kereszttüzében. Pápára többször szilánkszaggatta bekecsekben tértek vissza... Közvetlen szemtanúja volt a vaszari tábori reptéren indulásra váró magyar Ju 52-esek amerikai P-38 Lightningek által való elpusztításának is, ugyanis ő lett volna az egyik utas a már épp előkészített gépeken...

Az oroszok által elhurcolt édesapja miatt a szovjet diktatúra kérlelhetetlen ellenfele lett és maradt, az igazságért viszont mindig és mindenütt felemelte a szavát. Mélyen hívő keresztényként, sziklaszilárd jellemként és hazafiként a magyar nemzet szolgálatát mindennél fontosabbnak tartotta úgy szavával, mint élete példájával, - odahaza és külföldön egyaránt. Az Észak-amerikai magyar veterántalálkozók rendszeres résztvevője volt és közeli barátságban állt úgy Heppes Aladárral, Debrődy Györggyel, mint Karátsonyi Mihállyal és még sok más magyar repülővel.

A magyar veterán repülők oshawai anyagának hazajuttatásában, s így a magyar repüléstörténet illetve kutatás pótolhatatlan dokumentumainak megőrzésében feledhetetlen érdemeket szerzett. Magam előtt látom még az elmúlt nyáron az egyik oshawai piknik alkalmával megmutatott és általa ereklyeként őrzött egyik levelét, amelyet még Magyarországról, az öreg Bánhidi Antaltól kapott sok-sok évvel ezelőtt Ju-52-esük rajzával, s Bánhidi fhdgy. baráti soraival: -...de bátorságban Te voltál az első..." Bajtársai távozásával egyre magányosabbnak érezte magát... Kicsit olyannak, mint amilyennek most hiányával magamat érzem. Kedves Ottó, Isten veled! Üdvözöljük a magyar "Égi lovasságot"! Ti már teljesítettétek földi küldetéseteket, nekünk még itt kell helyt állnunk!

Gábor