Az Alsóörsi IL-2 feltárása - elkészült a film.
2003 februárjában került feltárásra Alsóörsön a Balaton nádasában egy IL-2 Sturmovik. A csatarepülőgép a visszavonuló német-magyar egységeket támadta Alsóörsön a 71-es úton. Az állomás közelében felállított légvédelmi gépágyú eltalálta a repülőgépet, mely rövid idő múltán a nádasba csapódott. A gép elhagyására esélye sem volt a személyzetnek. Mironov hadnagy pilóta és lövésze Teszlenkó tizedes hősi halált haltak. 1970-ben, vagy 71-ben a gép nagy részét összeszedték és feltárták a becsapódás helyén és környezetében. A személyzet maradványait az alsóörsi temetőben helyezték végső nyugalomba. A roncskutatóknak az akkor még itt állomásozó szovjet egység "segített" a feladat megoldásában. A mostoha körülmények miatt a repülőgép súlyos része, tehát a motor és sok más alkatrész a Balaton foglya maradt. Úgy alakultak a dolgok, hogy 2003-ban februárban nagyon alacsony volt a Balaton vízállása, nagyon hideg volt, így a nádas annyira megfagyott, hogy "elbírt" egy munkagépet, így belevágtak a feltárásba a kutatók. A régi gárdából egyedül Bruckner János folytatta a munkát. Tűzoltók és katasztrófavédők voltak a segítségére és a munka megkezdése után mások is csatlakoztak. Négy napon át folyt az "eszement" munka. A cikket róla régebben megírtam, itt van az oldalon, de az eseményről forgatott filmnyersanyag eddig feldolgozatlan volt. Most bepótoltam, íme a link, nézzétek meg! https://www.youtube.com/watch?v=UdzmVMGDoTg
Jó kis film. Mint a hazai repülőgéproncs feltárások egyik fontos eseménye (kezdődött még a hetvenes években), ideje volt feldolgozni a témát. Ennek megfelelően mi is utánajártunk a részleteknek, hogy minden meglegyen lehetséges adat róla:
Mironov hdgy. Alsóörsön lezuhant 1888303-as gyári számú IL-2-esének szervíztörténete:
-Épült 1944.05.31-én a 18. sz. repülőgépgyárban a 259851-es számú AM-38F motorral.
-A gép először 1944.10.01-én szerepel a 189. csatarepülő-hadosztály nyilvántartásában.
-A gép 1945.01.01-én továbbra is szerepel a 189. SAD negyedéves hadrendi jelentésében.
-1945.01.30-án a 189. SAD a 174. BAO-tól megkapta a 241189-es sz. felújított motort.
-1945.02.05-én a 189. SAD a 430. BAO-nak felújításra átadta a 259851-es számú használt, gyári eredeti motort. (A gép motorcseréjére feltehetően ekkor kerülhetett sor.)
-1945.03.23-án az IL-2-est a német légvédelem az alsóörsi vasútállomással szemközt a
Balaton nádasába lőtte, Mironov hdgy. és Teszlenko tiz. hősi halált halt.
Mironov hdgy. a ГВАУЛ (1942) után 1944.09.04-től haláláig a 707. SAP-al (1944.10.10-től már rajparancsnokként) 18 óra 25 perc repült idővel 18 harci bevetést teljesített. 1944.12.22-én Tobak Tibor lelőtte, - ekkor visszatért. Lövésze, Teszlenko tiz. 1944.07.06-tól haláláig 34 óra 40 perc repült idővel 31 harci bevetést teljesített. A 67. АШВС és a 3. ЗАП után 1944.08.29-én került a 707. SAP-hoz. Lelőve nem volt, igazolt légigyőzelemmel nem rendelkezett. Sajnos mivel a 707. SAP hadműveleti naplója a gépek taktikai oldaljelzését nem közli, így a gép taktikai jelzése ismeretlen.
Forrás:
"Акт расследования причин потерь 707 шап Ил-2 №1888303 23.3.45.
ЦАМО, ф.20193 [189 шад] опись 1, дело 23, л. 230-231."
(Orosz Központi Katonai Archívum - Podolszk, Oroszország)
Köszönöm, most meg tudtam nézni. Felemelő élmény!
A linket javítottam!
Üdv!
A link jó, nekem legalábbis működött.
https://www.youtube.com/watch?v=UdzmVMGDoTg
Sajnos nem tudom megnézni, mert a link nem jó.
Aban az időben, a TV 2 Tények műsorában is volt a repülő kiemeléséről egy öt perces összefoglaló.
Üdv!