"A MAGYAR ÉLET ÁRA A SZOVJET HALÁLA!" Tábori levelezőlapok és egyéb érdekességek.
Kedves tagtársak.
A mai nap az átlőtt lámpa lefényképezése után keresést indítottam a mama szekrényében ahonnan eddig is rengeteg háborús vonatkozású holmi került elő. Először egy imakönyv,szüreti fotók és egy zsebóra került elő.Az utolsó előtti kép fogott meg igazán ahol egy katona látható a család körében. A mama mesélte hogy mikor 10 éves volt akkor búcsúztatták a katonát Székesfehérváron. Sokan futottak a vonat után miközben a katonák kezét fogták és páran el is estek. A katona nem tért haza.
Éppen aktuálisan találtam pár karácsonyi üdvözlő lapot. Aztán egy másik dobozban végre érdekességekre bukkantam. Tábori levelezőlapokra. Életemben először láttam ilyet élőben. A dobozból kipakoltam a katonai vonatkozású cuccokat a többit félre raktam. Egyre mélyebbre ástam a dobozban. Előkerültek képek és egy fotó is.
Ezeket szeretném most megosztani a tagtársakkal.
Legelőször a tábori levelezőlapok. Négy katona lapját találtam meg. Az üzeneteket elég kacifántos betűkkel írták,de néhányat már sikerült kibogoznom. Mindhárom személy velencei. Nem tudom pontosan hányan élték túl közülük a háborút.
Neveik:Ludmann Pál,Ludmann István,Ludmann György,Moharos Lajos.
http://postimg.cc/gallery/bqkekpi8/ff2ec5d4/
A következő egy réges-régi újság,a Téli újság 1. száma ebből sajnos csak egy lap. A benne talált évszám alapján 1915-ös kiadású. Az első világháborúról és eseményeiről tudósít.
http://postimg.cc/gallery/9x6qap5i/8ad0baf4/
Ezután egy katonai imakönyv került elő jó állapotban.1942-es kiadású,74 oldal terjedelmű.
http://postimg.cc/gallery/5qqoo5xy/0a6fc4b3/
Itt a képen is látható zsebóra,imakönyv és szüreti fotó a katonával. A képről mit lehet róla megtudni? http://postimg.cc/gallery/7b6ax2b2/2d2063c7/
És itt egy kis csendélet: http://postimg.cc/image/4731uj2pp/e0e80fb5/
Most már csak három kép maradt.
A három kép egyben volt egy levelezőlappal amit Ludmann Pál tizedes küldött aki a feljegyzés szerint légvédelmi gépágyús volt.http://postimg.cc/gallery/9yzaf1dk/1e831235/
Ezt a képet mikor először megláttam,örültem neki hogy végre itt egy háborús fotó. Mikor közelebbről megnéztem sajnos rá kellett döbbennem hogy a légvédelmi gépágyú személyzete halott...
http://postimg.cc/image/pmd608x81/6bf1728b/
A kép hátulján ez áll: Pétfürdő II.16
A képet talán Ludmann Pál készíthette,de milyen okból?És mi történhetett a tüzérekkel hogy így a helyükön maradtak? Mindenesetre nagyon meglepett.
Isten nyugosztalja őket.
A keresést tovább folytatom. Találtam egy varródobozt de gomb nem volt benne csak egy Ferenc Józsefes 1 krajcáros. És ez:http://postimg.cc/gallery/a9gw01c2/abc78aee/
Mi lehet vajon?
Az említett lap hátoldalán azt írja István hogy már Magyarországon van ....(Itt kicenzurázták ).... a kórházban egy kis lábfagyás miatt. Azt írja hogy majd megy tovább, megírja hogy hova de most nem tud semmit.
1943.III.4-ről van egy hosszabb levél Szegedről az 535-ös hadikórházból. Itt már azt írja hogy nem kell aggódni a a kis fagyás miatt, rendben van, de bakancsot nem tud húzni. Végül írja, hogy a Gyuriról (Ludmann György) és Laliról (Moharos Lajos) meg a többi velenceiről nem tud semmit "Nem is találkoztam velük sohasem"
Szép lapok az egyik képen látható Debrecen bélyegzésű lapon a Vesztegzár és fertőtlenítő korház bélyegzés van ami a doni frontról hazza került katonákat helyezték el Egyszer élöben is megnézném e lapokat mert sok mindent elárülnak
Találtam még egy fotót és egy I.világháborús levelezőlapot amit a tagtársak itt tudnak megtekinteni.
http://postimg.cc/image/52tbi5hjz/46da2d58/
http://postimg.cc/image/8sgx6odc1/3473a38d/
http://postimg.cc/image/z6tl1m0ur/13cfef58/
A fényviszonyok miatt sajnos nem tudtam jobb képet készíteni.
http://postimg.cc/image/tslx511dp/3ed7dd20/
Itt egy másik.
"Kelt 942 év XII hó 30 án
Kedves nagyanyám kivánom hogy e pársor írásom a legjob egéségben találja. Hála Istennek én jolvagyok mejet magának is kivánok. Tudatom vele szerencsésen ide értünk nem történt semi baj különöseb ujság nincs csak a hideg egyre erőseb, a ho mindig töb a szél egyre eröseb nagyon sokat fuj. Találkoztam a Molnár Pistabácsival és Verebeli (Verebefi ?) Pistával a Hajdunál volt....(dinyes?) itt körülöttem van töb velencei is csak még nemtalálkoztam velük. Másujságot nem tudok. Istenvele csokolja unokája Lajos.
Kellemes karácsonyi ünepeket Boldogujévet kivánok az ismerösöknek. Pista"
Na az jó ha élnek.
Közben megfejtettem az egyik levelezőlapot.
"Kelte levelem 1942 XII 29
Kedves testvéreim tudatom veletek szerencsése meg érkesztem.Hàla Istennek egéséges vagyok jol vagyok. Kedves testvéreim a jo Istentől kivánok nektek jo egéséget mind jájatoknak. Julis néninek Évanéninek öszes rokonságnak kivánok jo egéséget kivánok. It különös ujság nincs it már hideg van .. ...... találkosztam Moharos Lajossal meg a kis ......-val it vannak azok is. Kedves testvéreim töbet nem irok Isten veletek és velem. Kedves karácsonyi ünepeket és boldog ú évet. Csokolom mindjájatokat mesze távolbol irjatok sokat. Testvéretek Gyuri."
Zaton fiam, az csak egy beállított fotó, ahol talán játsszák a halottat, vagy pedig alszanak ahogy Rigó kolléga is írta.
A 219/43 tábori posta szám = 4/1 üteg Székesfehérvár
Időrendi sorrendbe raktam őket. Az egyik amit meg tudtam fejteni egy tábori kórházas volt. Leírja hogy jobban van már a lába és nem kell elé kijönni mert kísérik. Az elötte lévő levelekből kiderülhet hogy mi is lehet a lábával.
Köszönöm a segítséget Máté. A Nagy név már passzol.
Nem halottak? Akkor csak alszanak? Vagy játszák a halottat vagy mi?
Szia Zaton!
Ezt találtam az egyik személyről akinek megtaláltad a levelét : http://www.hadifogoly.hu/web/hadifogoly/searchdetails?table=M&id=423957
A Ludmann-okról meg csak annyit , hogy ismerek leszármazottját itt Kápolnásnyéken!!
A katonák nem halottak.